custom hardwood bedroom furniture

"...a Licsik asztalos üzemet, melynek szolgáltatásai és munkái ezen oldalakon kerülnek bemutatásra Nagyapám, Licsik Imre alapította 1954-ben. Cégtörténetünk három generációra tekint vissza, a kezdetben egyszemélyes üzem az évek során családi vállalkozássá fejlődött. Nagyapám, hivatásszeretetét, a büszkeség és elégedettség megnyugtató érzését amely ott rejlik egy  - egy befejezett, szép munkában, az alkotás örömét és szabadságát, utódainak is átadta. Élete és munkái példaként állnak fiai előtt, akik mindhárman a szakmában dolgoznak, dolgoztak.
Nagyapám, kezdetekben, gépeket nélkülözve javarészt kézi munkával dolgozott, elsősorban lakossági igényeket kiszolgálva. Az üzem első gépeit a 60’ évek közepén szerezte be, s ezzel a műhely képessé vált a kisebb lakossági megrendelések mellett nagyobb léptékű egyházi igényeket is kiszolgálni. 1978-tól Édesapám vette át az ipart s öccsével együttdolgozva továbbra is főként egyházi megrendeléseket teljesítettek. Az ország számos templomában mai napig padok, szembemiséző oltárok és ambók hirdetik, a Licsik kezek nyomait.
Jómagam, családi hagyományokat követve szintén az asztalos hivatást választva, 1989-től vagyok a szakmában, s 1991-től én is a családi vállalkozást igyekeztem erősíteni.
A 90’ évek elejétől csökkentek, majd egy - két kivételtől eltekintve teljesen megszűntek az egyházi megrendelések.
Ekkor került újra előtérbe a lakossági piac, mely egyre színvonalasabb, egyedibb, változatosabb igényeknek való megfelelést követelt. 
2003 őszén vettem át Édesapámtól a képzeletbeli stafétát s ezzel a műhely ügyes-bajos dolgait. Azóta is töretlen energiával igyekszünk megfelelni a világ változásainak, és megállni helyünket a bevásárlóközpontok készre gyártott, előre csomagolt bútoraival szembeni versenyben. Piaci jelenlétük létjogosultsága a generációkon átívelő tapasztalatban, a szakma szeretetében és tiszteletében, az egyedi igények kiszolgálásának képességében, a pontos méretre készítésben, kreatív, gyakorlatilag kötetlen anyag, forma, méret és szín megoldásokban, tartós, költségkímélő de igényes, minőségi és természetes munkákban rejlik…..

Amennyiben új lakása berendezéséhez, vagy otthonának szépítéséhez keres ötleteket, kérem szánjon néhány percet bemutatkozó oldalunk megtekintésére és ha  felkeltette érdeklődését az elkészült munkáinkból megörökített összeállítás, kérem keressen, állok szíves rendelkezésére.”

Licsik Titusz